Gulácsi Anita

 

Gulácsi Anita vagyok, 2018 szeptembere óta a Pentelei Waldorf-iskola 2016-ban indult osztályának osztálytanítója.

Már iskolásként tudtam, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, ha nagy leszek. Később sem változott elhatározásom, így 1994-ben tanítói és óvodapedagógusi diplomát szereztem Kecskeméten. Utam a Dunaújvárosi Arany János Általános Iskolába vezetett, ahol 24 évet dolgoztam. Már az első évben megismerkedtem Freinet, francia reformpedagógus munkásságával, akinek szellemisége végig áthatotta tanítói létemet, gyermekekről, az ő tanításukról alkotott gondolataimat.

Amikor elgondolkodtam azon, hogy a továbbiakban „waldorfos” tanító legyek, belevetettem magam a szakirodalomba, ami teljesen magával ragadott. A Waldorf- iskolában tett látogatásaim egyre csak erősítették lelkesedésemet. Eddigi alternatív szemléletem kiteljesedését láttam benne. Legjobban az fogott meg, hogy ez a pedagógia miként tudja minden elemében támogatni a gyermekek lelki-szellemi-testi fejlődését és az én egyéni életutamat is. Ez valóban nevelésművészet, ahogy megalkotója, Rudolf Steiner nevezte.

Azóta is rengeteget tanultam mind emberként, mind pedagógusként a szellemiségből, a kollégáktól, a szülőktől, a gyerekektől.

Jelenleg a Waldorf-osztálytanító képzés utolsó évében járok, de a tanulás ezzel nem ér véget. Kutatom azokat a lehetőségeket, melyek tovább segítenek munkában és az életben egyaránt.

2021. január 27.

Gulácsi Anita