Hamvas Emőke

 

1993-ban szereztem meg diplomámat Esztergomban, tanító-szociálpedagógus szakon.
Az iskolát elvégezve hívott a segítő munka, a dunaújvárosi Családsegítő Szolgálatnál helyezkedtem el. Megtisztelő volt számomra, ahogy az emberek megbíztak bennem, és tanultam nap, mint nap, a tiszteleten, tapintaton alapuló, a másik ember iránt érdeklődő kommunikációt.

A gyerekek önfeledt jelenléte viszont hiányzott a mindennapi munkámból. Hamarosan egy mentálhigiénés intézményben helyezkedtem el, ahol nagy örömömre változatos korosztályú osztályok életébe csöppenhettem bele. Felemelő volt számomra az első osztályosokkal a mesékben elmerülni, és az is, amikor kamaszok osztották meg velem gondolataikat, örömeiket, gondjaikat. És a továbbiakban is foglalkoztam felnőttekkel is, egyéni konzultációkat, csoportfoglalkozásokat tartottam kollégáimmal.

Közben megszülettek a lányaink, és alkalmam nyílt egy nyitott, barátságos közösségbe kerülni, ahol a szülők érdeklődtek a Waldorf-pedagógia iránt. Az évek alatt megtapasztaltam, hogy ez a pedagógia mennyire illeszkedik a gyerekek fejlődéséhez, milyen tudatos ez a szemlélet.

Anyaként gyerekeim kicsi korától kezdve fontosak lettek a mesék, egy-egy népmesében útra kelhettünk a legkisebb királyfival, megküzdöttünk a sárkányokkal, segítettek az állatok, hátráltatott egy-egy boszorkány, de a mese végére minden jóra fordult. Segítőként pedig Boldizsár Ildikó tanításain keresztül tapasztaltam meg a mese gyógyító erejét.  És közben azt az utat is megtaláltam, hogy hogyan tudom gyerekkori álmomat valóra váltani, tanítani.

Jelentkeztem a Waldorf–tanárképzésre 2013-ban. Közben egy számomra régi-új szülői közösség már egy Waldorf iskola megalapításán gondolkodott-dolgozott, így lettem a 2015-ben útjára induló iskola elsős osztálytanítója.

Nekem a tanítás is segítés; kapcsolatba kerülés egymással, a világgal, ami körülvesz minket; és észrevenni, hogy ez a világ szép, jó és igaz!

Nagy öröm számomra a Pentelei Waldorf Iskolában a lelkes szülői és tanári közösséggel együtt munkálkodni iskolai életünk alakulásán.

Hamvas Emőke