Jótékonysági koncert a Waldorf-gimnázium alapításáért

 

Mindazt, ami ma a legkorszerűbb tanítási módszernek tekinthető, a Waldorf-pedagógiában már közel 100 éve alkalmazzák.

Rudolf Steiner, osztrák filozófus vezetésével 1919-ben Stuttgartban nyitotta meg kapuit a világ első Waldorf-iskolája, ahol egy más, ember- és gyermekismeretre épülő módszerrel kezdtek el tanítani, és tanítanak a mai napig is. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy azóta szerte a világban gombamód elszaporodtak Kaliforniától Japánig, Svédországtól Dél-Afrikáig a Waldorf-módszerrel oktató és nevelő iskolák és óvodák. Magyarországon 1926-ban nyitotta meg kapuit az első Waldorf-iskola Budapesten a Kissvábhegyen, még német nyelvű képzéssel, majd a rendszerváltás után az első magyar tanítási nyelvű iskola Pesthidegkúton, ahonnan azóta már több érettségiző osztály lépett ki a nagybetűs életbe.

A Pentelei Waldorf Általános Iskola szülői kezdeményezésre hét évvel ezelőtt, 2015-ben nyitotta meg a kapuit a gyerekek előtt. Az iskolát alapító szülők, az iskola szülői közössége a pedagógusokkal együttműködve az elmúlt két évben azon dolgoztak, hogy a most hetedik osztályba járó gyermekek, a nyolcadik osztályt elvégezve, az egységes 13 évfolyamos Waldorf-iskolában tudják folytatni a tanulmányaikat.

A munka gyümölcse most beérni látszik, és reményeik szerint hamarosan egy újabb gimnáziummal lesz gazdagabb Dunaújváros. Ennek megsegítésére egy jótékonysági koncertet szervez a közösség április 8-án az evangélikus templomban öt órai kezdettel. A koncerten fellép a tanárokból és szülőkből álló iskolai kórus kánonokkal és egy Mozart művel repertoárjukban. Továbbá az iskola művészeti jellegét kidomborítva, a hangszereken tanuló kis és nagyobb diákok is bemutatják a zenében eddig megszerzett ismereteiket. A felsőbb évfolyamosok osztályszinten készülnek előadással.

A jótékonysági koncerttel párhozamosan az Evangélikus templom kistermében nyílik egy festménykiállítás a Waldorf-iskolában tanuló gyerekek festés órán készült munkáiból.

A jótékonysági koncert díszvendége Juhos Melinda harmonikaművész – zenetanár.      

Minden zenekedvelőt, a Waldorf-pedagógia iránt érdeklődőt és gimnáziumba készülő családot várunk, hogy a jó ügy támogatása mellett betekintést nyerhessenek kicsit a Waldorf világába és nem utolsó sorban egy kellemes estét töltsenek zeneszóval. 

Ahogy a szülők megfogalmazták, eljött az idő arra, hogy a város megismerje a Waldorf-iskolát, annak gyermekközpontú módszertanát, és a tehetséges gyermekeiket egy jótékonysági koncert keretein belül.