Márton-időszak

A Márton-időszak az évkörben a Mihály-időszak és Advent között helyezkedik el, nagyjából a november hónapot foglalja magában.

Novemberben elhajlik az idő a Mihály időszakból, s felvértezve Szent Mihály bátorságával, erejével, és igazságosságával haladunk Szent Márton ideje felé.

November 11-én Szent Mártonra emlékezünk, aki 316-ban született Pannóniában Savaria (Szombathely) városában. Katona volt a római hadseregben, és felvette a kereszténységet. Egy nap éppen úton volt télvíz idején, amikor félmeztelen koldust pillantott meg az út mentén. Kardot rántva egyetlen mozdulattal félbehasította köpönyegét és megosztotta azt a koldussal. Aznap éjjel álmában megjelent neki Krisztus, vállán a fél köpennyel. Márton otthagyta a hadsereget, és pap, majd 371-ben Tours püspöke lett.

 397. november 11-én hunyt el, s ezt a napot, mint az isteni világban való újjászületése napját ünneplik a keresztények.

Ide kapcsolódik a Márton-napi ludakkal kapcsolatos hagyomány, mert Márton szerény ember lévén nem akarta elvállalni a tisztséget, ezért a városon kívül egy libaólba bújt. A libák gágogása árulta el az őt keresőknek, ebben pedig Márton az Isten akaratát látta, így elvállalta a püspökséget. Mint püspök továbbra is szigorú, önmegtartóztató életet élt, õ építette a város első keresztény kápolnáit, s a hagyományok szerint emberszeretete, jósága, irgalmassága, egyszerűsége, igazságossága, és kiváló szónoki képességei nagyon népszerűvé tették.

 Szent Márton alakja természetesen a magyar hagyományban is jelen van. István király zászlaira a hadverő Márton képét festette, s a pannonhalmi apátság is az ő tiszteletére épült. Szombathely mellett Szentmártonfalván a templom előtti kút az, ahol a legenda szerint Mártont megkeresztelték. Érdekesség, hogy középkori felvidéki templomaink némelyikében együtt, egy oltáron található a "négy magyar szent király", Márton, István, Imre, László szoboralakja. A néphagyományban Márton napja a gazdasági év kiemelkedő zárónapja, valamint fontos időjósló nap.

.Mit jelenthet nekünk magunknak ma Szent Márton, és mi az a kép, amit gyerekeink elé állíthatunk?

Mit élünk meg ebben az ünnepben, az évnek ebben a sötétedő, hidegülő időszakában? Ezekre a kérdésekre mindannyiunknak magunkban, magunkból kell megtalálni a választ.

A következő sorok (Füle Erika váci Waldorf-pedagógus sorai) gondolatébresztők lehetnek ebben a folyamatban: A mai ember elvesztette azt az ősérzést, hogy egy a világgal. A régi ember egy-ségben élt a természettel, nyáron teljes odaadásban, ősszel visszahúzódásban. Mi már csak tudatosan, tudatunk fejlesztésével, belső fényünk növelésével találhatunk vissza ehhez az elveszett egységhez. Szellemi munkánk gyümölcsei tetteinkben testesülnek meg. A gyerekek mindezt még "ingyen" kapják, ösztönösen élnek az égi erőkkel. Ahogy nőnek elveszítik ösztönös tudásukat, hogy majd önálló emberként, tudatosan találjanak vissza hozzájuk. A gyerekeknek akkor tudunk segíteni, ha úgy élünk - mi felnőttek - hogy méltók legyünk arra, hogy utánozzanak bennünket. A kisgyerek nem tud nem utánozni, kiszolgáltatott utánzó, így komoly felelősség "eléjük élni". Ebben az időben például úgy, hogy megkeressük mi az, amit tettekre válthatunk a mártoni példából.

Márton jót tett a koldussal. Ki-ki maga tudja, mi jót tehet mindennapjaiban, a maga életében. Lehet, hogy segíthet a párjának, a gyerekének, egy kutyának, vagy egy embercsoportnak... Lehet ez a segítség egy mozdulat, odafordulás, ima valakiért, egy jókor teremtett csend...

A belső mozdulat őszintesége a lényeg, mert ezt éli meg belőlünk a gyerekünk, kihat a mozdulóra, s a környezetére egyaránt.

Az óvodában a Márton-napi lámpás ünnep megpróbálja mindezt közel hozni, képpé formálni, a gyerekek számára átélhetővé tenni. Megváltozik a környezetünk, sötétebb lesz, s hogy ez még érzékelhetőbb legyen, a szobában mindenhol lámpás világít villanyfény helyett.

Az ünnepre készülünk az őszi szünet utáni héttől. Márton legendáját idézzük fel délelőttönként a reggeli dramatikus játékunk folyamán egy rövid történettel, és készítjük lámpásainkat.

Végül együtt éljük meg az ünnepet, lámpással a kezünkben énekelve kísérjük a gyerekeket az estében. Tüzet rakunk, kalácsot sütünk és osztunk meg egymással, meleg teát főzünk hozzá. Ezek a történések mind-mind tettek, jó tettek. Mindannyiunk jó tetteire szükség van ahhoz, hogy ünnepet teremtsünk gyermekeinknek, Márton-ünnepet, megelevenítve azt a képet, hogy „Az ember saját belső fényét viszi a külvilágba.” Olyan ez, mintha a gyerekek a távozó napfényből ajándékba kaptak volna még egy utolsót, amit gondosan vigyázva, énekelve maguk előtt hordoznának kis lámpásaikkal.

A természet ekkorra már jórészt elhal, sok növény és állat téli álomba merül. Az időszakot uraló állatövi jegy a Skorpió. És valóban, szinte érezzük, ahogy sziszegő, csípős nyelvével zúzmarát dermeszt a fákra, belopakodik a kabátunk alá. A nappalok egyre rövidebbek, a sötétség veszi át az uralmat. Minden a befelé fordulást sugallja. Vágyunk a meleg szobába, ahol fényeket gyújtva ellensúlyozhatjuk a külső sötétséget

Márton-ünnep utáni hetekben a játékok, dalok, versek "dolgozós, összebújós, törpés" élményt adnak. Hetekig manóházakat építünk az udvaron, ahová november utolsó napjaiban valójában beköltöznek a manók.

A manók azok a lények, akik ezt a befelé húzódást jelképezik. A hideg elindítja a kristályosodást a föld alatt, a föld kezd megfagyni, s a manók ennek a folyamatnak az őrei. Ezek a kis lények nagyon közel állnak a gyerekekhez, mivel aprók, fürgék és huncutok, ugyanakkor rendkívül bölcsek. Az óvodában ilyenkor megjelennek az évszakasztalon is gyökérből való manóváraikban.  Ők azok a lények, akik a földben a gyökerek közt élnek, kristályokat, nemesfémet fényesítenek, csiszolnak, hogy megőrizhessék bennük a nap fényét, melegét a számunkra. A földbe visszahúzódó szellemi erőket jelképezik, a kincsek a föld mélyére levitt fényből születnek.