Mi a Waldorf-óvoda?

(Alapelvek és kritériumok a név-használat és minőséggondozás irányában)

·A Waldorf pedagógia alapja a Rudolf Steiner által kidolgozott antropozófia (~az
emberről való bölcsesség), mely független nemzeti, etnikai, vallási és politikai
különbségektől.
·A Waldorf óvodapedagógus munkájának alapja Rudolf Steiner embertanának
ismerete - különös tekintettel a kisgyermekkor sajátosságaira.A pedagógus törekedjen
ezek folyamatos elmélyítésére, gyakorlati megélésére és alkalmazására, vegyen részt
továbbképzéseken.
·A pedagógiai munka a Waldorf Óvodapedagógiai Program (1999) és az arra épülő,
Waldorf pedagógiai szakértők által elfogadott/szakértett Helyi Program szerint folyik.
·A Waldorf óvodai csoport délelőtti életét két szakképzett óvodapedagógus együttes
munkája kíséri. A csoportvezető óvónő rendelkezzen felsőfokú óvodapedagógusi
végzettséggel, valamint a Nemzetközi Szövetség a „Waldorf Steiner Kisgyermekkori
Nevelésért”és a Magyar Waldorf Szövetség által elismert Magyar Waldorf
Óvodapedagógus Képzés tanúsítványával. A csoport másik óvónője rendelkezzen
állami képesítéssel, a Waldorf Képzést pedig három éven belül kezdje meg. Az óvoda
délutáni működésének személyi és szakmai feltételeit, a Helyi Programban
meghatározott pedagógiai szempontok szerint, a pedagógusok a fenntartókkal
egyeztetve alakítják ki.
·Az óvoda pedagógiai vezetését az együtt dolgozó óvónők közössége, az Óvónői
Kollégium látja el. A feladatokat megosztja, kerülve minden hierarchikus szerkezetet.
Az Óvónői Kollégium felel a nevelés minőségének fejlődéséért és ellátja az óvoda
vezetését. A Fenntartóval együtt felel a működés törvényességéért.
· „Minden nevelés önnevelés” mondja R Steiner. A Waldorf óvónő folyamatosan
fejleszti önmagát, egyénileg és a konferencia munkán belül is.
·Együttműködik más Waldorf intézményekkel regionális, országos és nemzetközi
szinten.
·Minőséggondozás területén követik a Magyar Waldorf Óvodák közös ajánlását,
melyet a Magyar Waldorf Szövetség elismer. Ezzel összehangolva kidolgozzák saját
önellenőrzési rendszerüket.
·A működtetésben törekednek a tudatosságra, átláthatóságra.
·A szülőkkel folyamatos kapcsolatot ápolnak, nyitottak és együttműködnek velük a
gyermekek érdekében, átláthatóságra törekednek
· Igyekeznek nyilvánosságban dolgozni, a Waldorf-pedagógia értékeit megosztani, és
a kulturális életben tevékenykedni.

Nevelési alapelvek:
·A gyerekek között a legfontosabb az óvónő belső magatartása:- nyitottság, bizalom,
öröm, komolyság, humor, képzelőerő .... a minőségek az utánzáshoz, kritikához,
meleg környezet, szeretet, öröm, belső béke.
·A pedagógus ismerje a gyerek fejlődésének szakaszait és ezeket figyelembe véve
neveljen
·Minden egyéniség tisztelete
·A gyermek intelligenciájának fejlesztése példa és utánzás által, változatos érzéki
benyomások, mozdulatok, akarati tapasztalatok által
·Megfelelő környezet előkészítése, ahol a gyermek bizalommal ismerheti meg a
világot
·Mozdulatok helyes használatára a ritmikus játékokban,
·A nap, a hét és az év ritmikus formájának betartása
·Vegyes csoportok 3-tól 6 éves korig
·A gyerek vezetése lépésről lépésre az akarat által vezérelt kisgyermekkortól az
inkább gondolkodás által domináns fokozatig, az iskolába lépés előtt
·A pedagógus feladata, hogy bizalmat, belső értékeket és az élet értelmét sugározza
·A gyermek kreativitásának segítése ( külső és belső aktivitás)
·Szabad játék támogatása, mint segítség a szociális kapcsolatok kiépítéséhez
·Egyszerű, természetes játékok és saját készítésű babák, állatok stb. használata,
melyek
· a képzelőerőt ösztönzik
·Környezet óvása, egészséges étkezés
·Természettel való kapcsolat ápolása, mely segíti a rácsodálkozást és hálaérzetet
·Folyamatok kezdeményezése, buzdítás, de ne az eredményért dolgozzunk
·Nem virtuális, hanem valódi tapasztalatok, hogy egészséges kapcsolatot építsenek a
világ felé, a média nélkülözése
·A kisgyermeknek szüksége van az emberre (személyre),mint hídra a világ felé
·A gyermekkor erőinek védelme