Mihály-időszak

Az őszi nap-éj egyenlőséggel véget ér az érés időszaka és kezdetét veszi az elmúlás. A nappalok
érezhetően kezdenek rövidülni, a külső napfény láthatóan csökken és a természeti folyamatokból
visszahúzódnak az életerők. Ahogy rövidülnek a nappalok, az emberek lelkében úgy kel harcra a fény
és a sötétség, a jó és a rossz.
Szent Mihály arkangyal az angyali seregek fejedelme, aki legyőzte a sárkányt, de az nem halt
meg. A sárkány a bennünk dúló viharok szimbóluma, a haragé, a dühé, a félelemé és a többi negatív
érzelemé. Ezek legyőzésében, megszelídítésében nyújt segítséget, ad erőt Mihály bátorsága.


Ez az időszak az óvodában a bátorság, a próbatételek ideje. Ahogy a természetben, úgy a
gyermekekben is dúlnak a viharok, anélkül, hogy tudatában lennének ennek eredetével és
jelentőségével. Az ünnepkör elsődleges belső tartalma a felnőttek tekintetében, a sárkány
felismerésének, legyőzésének, de legalább féken tartásának a motívuma.
Szent Mihályt gyakran ábrázolták fényes karddal a kezében, de a mérleg is megjelenik egy-egy
ábrázolásban. A mérleg, amely arra hívatott, hogy mérlegelje a jót és a rosszat, egyben megmutassa
annak fontosságát, hogy belső érzelmi világunk egyensúlyban tartása, mennyire központi szerepet
tölt be az életünkben.

Megkezdődik a befelé fordulás időszaka, amikor is a belső fényünknek egyre
több és több erőre van szüksége ahhoz, hogy a Karácsony eljövetelekor teljes fényében
pompázhasson. Mi pedagógusok, ezzel a jelenléttel foglaljuk el helyünket, végezzük a mindennapos
tevékenységeket anélkül, hogy szavakba öntenénk az időszak, az ünnepkör mondanivalóját.
Az évszakasztal uralkodó színe a piros. Megjelenik az asztalon a kard, mint a harc jelképe,
valamint a mérleg, a számba vetés szimbóluma. Minden gyermek el is készítheti saját kardját. Kisebb
ágakat csiszolunk, majd rafiával összekötözzük a két kis ágat, amely mintegy keresztet formázva
kardként funkcionál. Az időszakot lezáró ünnepnapon a kétkarú mérlegnek releváns szerepe van. Az
egyik oldalon egy fekete kő van belehelyezve, a másik oldalra kerülnek a fehér kövek, melyeket a
gyerekek tesznek bele a mérleg serpenyőjébe. Lélegzetvisszafojtva követik szemükkel a mérleg
minden rezdülését, várva a „csoda” pillanatát, amikor a mérleg nyelve átbillen és a fekete kő
felemelkedik. Minden gyermek a kezébe kapja a kardját és egy félbevágott almát, amelyben
megláthatja a csillagot. A bátorság minden vitéz erénye és ott lakozik az összes gyermek szívében.
Mihály napon a tízórai egy sárkány formájú kalács, amit szintén közösen készítünk el a gyerekekkel.

Az ünnepkör hagyományaihoz tartozik a minden évben megrendezésre kerülő családi
kirándulás a közeli Dunavecsére, ahol erdőn, mezőn, vízparton keresztül átgázolva kell
tanúbizonyságot tennie minden egyes családnak a bennük élő, rejtőző bátorságról. Az időjárás nem
lehet akadálya a Mihály napi családi bátorságpróbának. Ha esik, ha fúj, a kirándulás nem marad el. A
kirándulás alkalmával a gyerekek papírsárkányt készítenek, amelyet a szabadban meg is reptetnek,
megtapasztalva ezáltal a szél erejét és önmaguk győzelmét a szél felett.