Történet

 

Csigadombi Waldorf Óvoda története

 

A kezdetek

            A Waldorf-intézményeket mindenütt a világon szülői összefogás hívja életre.  A dunaújvárosi kezdeményezés hosszú múltra tekint vissza. Tizenöt évvel ezelőtt elhivatott szülők maroknyi csoportja céljául tűzte ki a Waldorf-pedagógia megismerését, megismertetését, és egy Waldorf óvoda létrehozását lakóhelyünkön. Terveik akkor nem valósulhattak meg.       

            Ennek ellenére tovább munkálkodtak: előadássorozatot, euritmiafoglalkozásokat, játszóházakat szerveztek, szellemi műhely keretében bővítették, ápolták tudásukat, s 2002-ben létre hozták a Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítványt. Bíztak abban, hogy csendes tevékenykedésük egyszer halló fülekre, nyitott szívekre talál.

 

Az óvodaalapítás

            2009-ben ismét mozgolódni kezdtek útjukat kereső szülők. Családok,  akik a szülői felelősségről, a mindennapokban vállalt szerepükről készek voltak másként gondolkodni. Olyan alternatívákat kerestek, amelyek választ adnak a mai kor kihívásaira és a hétköznapi ember számára is kézzelfogható megoldásokat kínálnak. Igény ébredt egy olyan óvoda iránt, ahonnan kikerülve gyermekeik tiszta gondolatokkal, érzésekkel rendelkeznek, erős akarattal, és felelősségérzettel, két lábon állva képesek majd tevékenykedni a világban.

            2010-ben új lendületet kapott a lelkes szülői közösség, a régi és az új csapat ekkor már együtt munkálkodott az óvodaalapításon. Csatlakozott hozzánk két elhivatott óvó néni, és  megfelelő helyet is sikerült találnunk a Waldorf óvoda számára. A szülők, az alapítvány kuratóriuma, és a pedagógusok együtt, hatalmas munkával 2011-ben megalapítottuk a Csigadombi Waldorf Irányba Tevékenykedő Óvodát. Dunaújváros Önkormányzatának közgyűlése 2011 áprilisában zöld utat adott a költözésre a Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítványnak.

            Júniustól – versenyt futva az idővel -  megkezdődött az első fejér-megyei Waldorf óvoda kialakítása a Lilla köz 1-ben. Falakat döngettünk és építettünk fel, kertet kerítettünk, lapátoltunk, átszerveztünk, kijavítottunk és megszereltünk. Kezünk nyomán új ruhát öltött, élettel telt meg a kis hajlék. De az aprónép sem tétlenkedett! Gyermekeink csillogó szemmel tolták a talicskát, csiszoltak, sepertek, kerítést festettek. És megtörtént a csoda… tíz lelkes család, és rokonaink, barátaink, támogatóink kitartó munkájának köszönhetően napról napra épült, szépült Csigadomb.

            Ennek az összefogásnak köszönhetően 2011 szeptemberében megnyithatta kapuit a Csigadombi Waldorf Irányba Tevékenykedő Óvoda, egy második otthon lehetőségét nyújtva a dunaújvárosi és környékbeli  gyermekeknek.

            2016-ban a névhasználati eljárás keretében óvodánk megkapta a Waldorf Óvoda nevet, ami megkoronázta a több mint tíz éve tartó óvodaalapítási erőfeszítéseinket. Mivel az elmúlt években nagymértékben megnőtt a Waldorf-kezdeményezések száma, a Magyar Waldorf Szövetség számára fontos cél, hogy a számbeli gyarapodással egy időben a minőség is garantált legyen. Ezért csak azok az intézmények kapják meg a Waldorf nevet, melyek minden lényeges elemükben biztosítani tudják a pedagógia gyakorlásának szükséges feltételeit - kezdve az óvodai környezet megfelelő kialakításától a pedagógusok Waldorf-képzettségén, a fenntartói felelősségen, a pedagógiának minden szempontból megfelelő működésen át a szükséges gazdasági és jogi feltételekig bezárólag.

 

A jelen - óvodabővítés

            Az óvodaalapítás után hamar találkoztunk azzal az igénnyel, hogy új családok is szerettek volna belépni óvodánkba, és gyermekeikkel együtt tagjai lenni a Csigadombi közösségnek. Viszont első otthonunk befogadóképessége nagyon korlátozott volt, bővülésre nem adott lehetőséget. Két-három éven keresztül is, nagyon motiváltan kitartottak családok a csatlakozás vágyával. Az ő igényük és az alapítók szándéka találkozott, a körülmények kedvezőek voltak, és a Csigadombi közösség 2016 nyarán nekiláthatott az új otthon kialakításának. Ekkor már huszonhét család apraja-nagyja munkálkodott az új óvodaépületen. Ismét falakat bontottunk és emeltünk, alapoztunk, építettünk, szépítettünk, kicsik és nagyok elszántan munkálkodva azon, hogy néhány hét alatt ugyanolyan bensőséges otthont varázsolhassunk gyermekeinknek, mint amilyenből elköltöztünk.

            Dunaújváros Önkormányzatának, a Dunaújvárosi Óvoda támogató hozzáállásának sok-sok külső segítőnknek, cégeknek, önkénteseknek is köszönhető, hogy 2016 szeptemberében beköltözhettünk egy önálló, nagy udvarral rendelkező Duna parti óvodaépületbe, és megkezdhettük a Csigadombi Waldorf Óvoda életének második fejezetét egy csodaszépen felújított új otthonban.

 

„Ez nem tündérmese, hanem igaz történet, de szebb minden tündérmesénél”, mert egy igazi közösség igaz története.

 

 

"Ó, mégis keresni kell, kell egy hely!
Mert kell egy hely, mert kell egy hely,
Mert kell egy hely, hol minden szellem látható!
Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható.
Mert kell egy hely, hol nem fáznak a csillagok,
Mert kell egy hely, hol emlékünk majd élni fog.
Mert kell egy hely, egy vonzás, melyhez tartozunk,
Mert kell egy hely, hol néha másról álmodunk."

(Presser Gábor, Sztevanovity Dusán: Itt vagyunk – részlet)

 

Dunaújváros, 2017. február 23.                                                        Waldorf Szülői Kör