„Ma is úgy működöm, hogyha meglátok egy feladatot, akkor beleállok, és nem várok arra, hogy majd valaki egyszer megcsinálja – ezt így tanultam itt a Waldorf-létben, az önigazgató működésben” – mondta el interjúnkban Hamvas Emőke. A Pentelei Waldorf Iskola első osztálytanítójával – aki szeptembertől ismét az elsősök osztálytanítójaként dolgozik – az általános iskola első évtizedéről, a zászlóvivői és a szülői szerepekről beszélgettünk.
Idén 10 éves az általános iskola. Hogyan foglalnád össze, honnan hova jutott egy évtized alatt a Waldorf-oktatás Dunaújvárosban?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy a Waldorf életünk. Sok-sok tapasztalatot gyűjtöttünk, tudatosabban vagyunk jelen a gyerekekkel való pedagógiai munkában ugyanúgy, mint a szülőkkel történő közösségi tevékenységekben. Egy kilenc családból álló kis közösségből mára egy csaknem száz családból álló Waldorf-közösség nőtt ki, a kérdés csak az, tudjuk-e jól gondozni ezt a fejlődési folyamatot. Nem könnyű feladat, mert igazán senki sem tudja, hogy az önigazgató működésben mikor, mit kell tenni, hacsak nem ásta bele magát e téren is Rudolf Steiner instrukcióiba. Szerintem ez egy közös út, amelynek nem mindenki volt egyformán részese, a cél azonban az, hogy minél többen és minél többet tanuljunk. Már van közös múltunk, saját történetünk, és van gimnáziumunk. Nagy dolog, mert kevés iskola tudott nem sokkal az alapítás után gimnáziumot is létrehozni, és ebben meghatározó szerepe volt annak, hogy 2011-ben elindult az óvoda, illetve hogy már előtte is sokan ápolták Dunaújvárosban a Waldorf-szellemiséget.
Te voltál az iskola első osztálytanítója. Ez milyen többletfeladatokat és felelősséget jelentett?
Folyamatosan éreztem a vállamon a felelősség többletét, hogy nemcsak osztálytanító vagyok, hanem az alapító osztály tanítója. Mindent mi csináltunk először. A solymári osztálytanítói képzésen az antropozófia, a Waldorf-pedagógia alapjául szolgáló emberkép, világkép megértése, tudása nagyon fontos lett számomra, hiszen mindez a tanítás okát, célját adja meg. Rudolf Steiner írásait olvasni mindig egyfajta hazatalálást jelentett. Amikor osztálytanítóként segítettem az iskola pedagógiai munkáját, az ünnepek szervezését vagy a szülőkkel való munkát, akkor mindig ezekhez az ideákhoz, ezekhez a forrásokhoz igyekeztem visszanyúlni. Azért nem volt nehéz, mert Steiner írásai a mindennapokban rengeteget segíthetnek a pedagógusoknak. És mivel összekapcsolódtam az antropozófiával, eszközöket is kaptam a feladataimhoz. Egyébként akkor éreztem igazán, amikor elballagtak a nyolcadikosaim, hogy az alapító osztálytanítói teendőkből is le tudok már tenni. Mert az is nagyon jó a tanári közösségünkben, ahogy meg tudjuk osztani egymás között a feladatokat.
Kívülről mégis az látszik – és ez talán szintén az alapító osztálytanítói szereppel függ össze –, hogy megmaradtál az iskola egyfajta zászlóvivőjének.
Ma is úgy működöm, hogyha meglátok egy feladatot, akkor beleállok, és nem várok arra, hogy majd valaki egyszer megcsinálja – ezt így tanultam itt a Waldorf-létben, az önigazgató működésben. Amiben megerősödött a szerepem, az a szervezeti működés területe, ebben a korábbinál sokkal intenzívebben segédkezem. Világéletemben foglalkoztam felnőttekkel is, csoportokkal és sok mindent megtanultam az önigazgató működésről. Jónás Zsuzsival elvégeztük a Waldorf-intézményvezetői képzést, és pár éve tudatosabban vagyok ebben benne, mert már képes vagyok helyzeteket lefordítani. Iskolánk az „Utak a minőséghez” minőséggondozási eljárás alkalmazója, tanulószervezete. Egyéni és közösségi képzések részese is voltam az elmúlt tíz évben, a munkacsoportok múlt évi elindítása, vagy a szervezeti és működési szabályzatunk megújítása is egy ilyen folyamat része volt.
Két év napközis tanári időszak után szeptembertől újra osztálytanító lettél. Nagyon más ez az első osztály, mint az induláskori csapat?
Mindkét osztálynál nagyon erőteljesen érzékeltem a hívást, hogy nekem kell lennem az osztálytanítójuknak. A mostani osztályomban hatalmas szeretet-erő munkálkodik. A korábbi osztályomban is nagyon figyeltek rám, követtek engem és ott is egy nagy szeretet-közösség voltunk a szülőkkel együtt, de most valahogy még intenzívebb erőt érzek. Tizennégy gyermek alkotja az osztályt, és szinte az első pillanattól kezdve azt érzékeltem, hogy egységet alkotnak, hogy összekapcsolódtak egymással, míg tíz évvel ezelőtt ehhez több időnek kellett eltelnie.
Szerinted milyen egy jó pedagógus?
A jó Waldorf-pedagógus jó ember, egyszersmind gyakorló antropozófus is. Azon kell sokat dolgoznom, hogy magamat teljesen ki tudjam oltani és csak abban jelen lenni, ami az osztályban éppen történik. Attól is jó egy pedagógus, hogy sokat készül a tanóráira – ez nyilván osztályfokonként változó lehet –, és ebből a sok mindenből végül az valósuljon meg a tanteremben, amire a gyerekeknek az adott pillanatban szükségük van.
Mi az, amit útravalóként adsz azoknak gyermekeknek, akiket tanítasz? Úgyis kérdezhetném, hogy mi ebben a „hamvasemőkés” hozzájárulás?
Talán fellengzősen hangzik, de így gondolom: hogyan lehetünk jobb emberek napról napra, és hogyan tehetünk jót a világban. Nekem az a legfontosabb, hogy ebben példát tudjak mutatni, és elültessük pedagógus kollégáimmal ennek a magjait, amik aztán a gyerekekben előbb kicsírázni, később pedig gyümölcsözni tudnak.
Volt olyan ebben a tíz évben, amit nem sikerült megvalósítani?
Persze, sok ilyen volt, és biztosan lesz is még. Steiner írta, hogy voltaképpen az epocha végén látjuk csak, hogy az adott epochát hogyan kellett volna jól megvalósítani. Amikor este visszagondolunk a napra, gyakran tesszük fel magunknak a kérdést: vajon mit és hogyan kellett volna jobban csinálnunk? Ez lehet komolyabb dolog is, de akárcsak az: hogyan meséltem aznap a gyerekeknek, mennyire tudtam jelen lenni az órákon, vagy tudtam-e mind a tizennégy gyerkőcre egyformán figyelni? De az is fontos tanulási folyamat volt, hogy a konfliktushelyzetek miként tudtak fejlődéssé válni. Mert nem baj, ha nem értünk egyet valamiben, vagy ha hibáztunk, fontosabb, hogy mit mutat meg az adott helyzet, és hogyan beszéljünk tovább róla, hogy végül tényleg egy fejlődési folyamat lehessen.
Elmesélnéd életed legboldogabb waldorfos napját?
Azért ebből sok van. Ami egyből beugrik, a mostani elsősök fogadása, illetve az, amikor az előző osztályomat elengedtem. Ahogy kezdődik, majd befejeződik valami, az annyira fontos és jelentőségteljes pillanatokat hordoz. Az antropozófia abban is segít, hogy miként lehet ugyanazzal a lelkesedéssel napról napra bejönni az iskolába és tanítani.
Milyen gyakorlatokat végzel reggelente?
Egy tudatos felébredés meditáció az első, még ki sem kelek az ágyból, ezt elmondom. Nem sorolnám fel az összes, Steiner által javasolt gyakorlatot, de van például olyan, a koncentrációt segítő meditáció, amiben egy tárgyat kell felidézni és minimum öt percig gondolatban ezzel tölteni időt. A nap során érdemes elvégezni az akarat gyakorlatát, este visszatekinteni a napra, a tudatos elalváshoz pedig szintén lehet meditálni. Az alvás folyamata is érdekes, hiszen a gyerekekkel éjszaka „beszéljük” meg, hogy mit fogunk másnap tanulni. Az is egy boldog pillanat volt, amikor már nagyobbak voltak az előző osztályomban a gyerekek, és az egyik fiú tanítás után azt mondta: „Emőke, azt álmodtam, hogy ma pontosan ezt fogjuk tanulni…”
A Waldorf-intézmények életében meghatározó a szülői jelenlét és együttműködés. Hogyan látod, milyen a dunaújvárosi Waldorf-iskolában a szülői aktivitás?
Egy osztálytanító leginkább a saját osztályában lát rá arra, hogy egy szülői közösség mennyire együttműködő. Azt tapasztaltam egyébként – és most visszautalok az előző nyolcéves osztálytanítóságra –, hogy a szülők megérkezése az iskolába nagyon hasonlít ahhoz az érési folyamathoz, ami a gyerekekkel történik. Első és másodikban még érkeznek le, harmadikban pedig biztosabb lábbal állnak a világban, vagyis általában ebben az életkorban szoktak jelentkezni a problémák. A „földre érkezett” gyerekek egyre kritikusabban szemlélődnek, más szemüvegen keresztül látják az őket körülvevő környezetet, a társaikat és a tanáraikat. És ezt láthatjuk a szülőknél is. Időnként persze el is fáradnak a szülők, és jó esetben átadják a feladatokat az utánuk érkezőknek. Sokáig nem voltak megfelelőn rögzítve a feladataink, de mostantól, hogy elkészült az új SZMSZ, és második éve munkacsoportokban is dolgozhatnak a szülők, a megérkező családok is jobban tudják, hogyan működik az intézmény, illetve a szülők is jobban meg tudják találni a helyüket, kapcsolódásukat, szerepüket, feladataikat az iskolában. Mindezzel szerintem azt is segítjük, hogy minden család úgy érezze: együtt teremtjük ezt az iskolát.
Melyek azok a területek, ahol erősödnie kell az iskolának?
Azt mondják, ha egy Waldorf-intézménynek erős, mindenkihez elérő vezérképe van, akkor minden olyan segítséget megkaphat, amire csak szüksége lehet, még anyagi tekintetben is. Ebben a tanévben a vezérkép-csoport folytatja a munkát, elkészült az ún. vezérkép-mag. Idén a szülői esteken szeretnénk ezzel foglalkozni, hogy láthatóvá és befogadhatóvá is váljon ez az idea. Úgy gondolom, nagy szükség van arra, hogy a szülőkkel együtt több szellemi munkát végezzünk.
Mit üzennél azoknak a szülőknek, akik még csak fontolgatják, hogy Waldorf-intézménybe írassák a gyermeküket?
Az ittlét elsősorban abban segítheti őket, hogy tudatosabb szülőkké váljanak, illetve tisztában legyenek azzal, hogy az adott életkorban a gyermekeiknek mire is van szükségük. A Waldorf-intézményekben tűpontos képet lehet kapni arról, mi kell a gyerekek egészséges – testi, lelki, szellemi – fejlődéséhez. Minden hétéves életszakasznak megvan a saját feladata, és ha ezt szülőként elmulasztom megtenni, azt később már nem, vagy csak nagyon nehezen tudom pótolni. A Waldorf-intézményekben tiszta párbeszédben vagyunk a szülőkkel abban, hogy megmutassuk, mi történik a gyerekekkel az adott életkorban, és ehhez milyen nevelői feladatok tartoznak.
Jöhet az újabb tíz waldorfos év Dunaújvárosban?
Persze, még sok-sok tíz év. És azt kívánom magunknak, hogy teljesülhessen az, amiről Rudolf Steiner ír A szabadság filozófiája című művében: „A cselekvés iránti szeretetben élni és a másik akaratát megértve, őt élni hagyni, ez a szabad ember alapelve.”
