2. elsős hívogató: november 19.

Kenyeret sütöttek a negyedikesek

október 2, 2025

Mihály napja az ősz eljövetelét, az erő és bátorság szimbolizálását és az évszakok változását ünnepli meg, miközben arra emlékezteti a gyerekeket és a közösséget, hogy az életben képesek megbirkózni a sötétséggel és az akadályokkal…

 

Az ünnepre készülődve a negyedikesek a gabonaepochához kötődően saját kezűleg sütöttek kenyeret. Az elkészült kenyérrel aztán az egész iskolát megkínálták: így a kenyér az áldás és a közösség jelképe, amit a földből, a saját munkájukkal nyertek, s azt megosztották másokkal. Az általuk elvetett búzából pedig a harmadik osztálynak adtak: ezzel jelképesen átadták a stafétát, hiszen ebben a tanévben ők élik majd át a gabona útjának misztériumát. Így zárult le a negyedikesek számára a gabona-epocha: a mag, amelyből tanulás, tapasztalat és kenyér született, most új kezekbe került, hogy tovább vigye az élő hagyományt.

Ha szeretnél többet megtudni az ünnepeinkről, a pedagógiánkról, vagy személyesen is találkoznál a tanítókkal, gyere el a következő nyílt napunkra, szeretettel várunk! Október 15., 16:30 – bemutatkozik az általános iskola.

Az oviban és a gimiben is lesz nyílt napunk: október 11-én, 9 órától bemutatkozik a gimnázium, október 14-én 16:30-tól pedig a Csigadombi Waldorf Óvoda.

 

Waldorfos fiúk a dobogón

Waldorfos fiúk a dobogón

Iskolánk fiúcsapata részt vett a Fejér Vármegyei Kispályás Fiú Floorball Diákolimpia VI. korcsoportos versenyén, ahol...

Márton-nap a Waldorfban

Márton-nap a Waldorfban

Szent Márton napja a Waldorf-iskolákban nem csupán egy naptári esemény, hanem mélyen szimbolikus, lélekemelő ünnep,...