Felvételi folyamat más iskolából való átjelentkezés esetén

 

Iskolánk szeretettel várja azokat a családokat is, akik átjelenkezésben gondolkodnak, s úgy érzik, hogy a Waldorf-úton szeretnének haladni a jövőben. Fontos kiemelnünk, hogy ez esetben is az az elsődleges szempont, hogy a család el tud-e köteleződni a Waldorf-pedagógia mellett. A felvételt megelőző folyamat is azt szolgálja, hogy kölcsönösen megismerve egymás gondolatait, elveit, jó döntést tudjon hozni mindkét fél, hiszen ez szolgálja a gyermek érdekeit.

Iskolánk nem kötelező felvételt biztosító intézmény.

 

A felvételi folyamat lépései:

 

1. Kapcsolatfelvétel

A család telefonon, e-mailen felveszi a kapcsolatot az iskolával. Ezután az érintett osztálytanítóhoz kerül a jelentkezés.

 

2. Jelentkezési lap és anamnézis kitöltése, beküldése

Mindkét dokumentum letölthető a honlapunkról.

 

3. Beszélgetés a szülőkkel

Egyeztetés után beszélgetésre várjuk a szülőket, hogy megismerjük a gyermek és a család helyzetét, problémáját, gondolatait, mindazt, amit fontosnak tartunk megosztani egymással. Lehetőség van kérdéseket feltenni, tisztázó válaszokat adni.

 

4. „Próbahét”

A gyermek 1-2 héten keresztül az adott osztályba jár, s együtt tanul a többiekkel.

 

5. Újbóli beszélgetés a szülőkkel

Megbeszéljük a próbahét tapasztalatait, lehetőség van újra kérdezni, válaszokat kapni.

 

6. Döntés a felvételről

Amennyiben a család meggyőződött arról, hogy iskolánkat szeretnék választani, az iskola vezető testülete, a Tanári kollégium dönt a felvételi ügyében, melynek eredményéről értesíti a szülőket.