A Waldorf-iskola életének hangsúlyos kérdései

Antropozófia és nevelés

Aki Waldorf-pedagógiával találkozik, igen hamar hall arról a tényről, hogy az ilyen módon működő óvodákban, iskolákban, nem egyszerűen egy speciális módszer valósul meg, hanem a módszer mögött egy különös embertani szemlélet áll, amelyet Rudolf Steiner hozott a világba. Ennek a szemléletnek a neve az antropozófia. A szó első hallásra talán szokatlan, de ha lefordítjuk, egyszerűen „az emberről szóló tudomány” a jelentése. Ennek a szemléletnek az a lényege, hogy az embert testi-lelki-szellemi egységnek tekinti.

A Waldorf-pedagógia egész nevelési rendszerét arra építi, hogy az embernek a különböző életkorokban más és más igényei vannak fejlődésének ezen a három területén, és a Waldorf-intézmény dolga az, hogy ezeket a specifikus igényeket figyelembe véve alakítsa ki a nevelés és a tanítás rendszerét.

A test-lélek-szellem hármassága mellett így megjelenik az akarat-érzés-gondolkodás hármassága az iskolai munka felépítésében. Az iskolába lépő gyermek még nagyon erősen él az utánzásban, a cselekvésben. Közismert tény, hogy az ember azt tudja igazán, amiről gyakorlati tapasztalata van. Az iskola éppen ezért nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a gyerekek nagyon sok mindent csináljanak, hogy aktívak legyenek. Minél többfajta képességet szerez meg egy gyerek az iskolai évek során, annál biztosabban fog állni a világban, annál könnyebben találja meg a helyét az életben. Kutatások által bizonyított tény, hogy az elvont, lexikális ismeretek nagy részét – sajnos? – elfelejtjük.

A Waldorf-iskola azonban arra törekszik, hogy ne csak az emberi intelligencia egy szűk szeletét, a verbális intelligenciát fejlessze, hanem hogy képessé tegye az itt felnővő gyerekeket arra, hogy kifejlődhessen bármely, bennük rejlő tehetség.

Bármit csinál az ember, valamit tapasztal általa. Tapasztalatai érzéseket hívnak elő benne. A tapasztalatok és az érzések birtokában pedig gondolatot tud alkotni. Ráadásul ez az ő saját gondolata, valami, amire ő maga jött rá, és amire éppen ezért képes lesz emlékezni. A tanulásnak ez a módja, amit a gyerekek a Waldorf-iskolában gyakorolnak, az eddigi tapasztalatok szerint hatékony, egyszerűen azért, mert a gyerekek mindig valami olyasmivel foglalkoznak, ami érdekli őket. Persze minden életkorban más a gyermek igazi belső kérdése; az antropozófia éppen abban segíti az itt dolgozó pedagógusokat, hogy felismerjék ezeket a kimondatlan kérdéseket, és maga a Waldorf-iskolai tanterv is erre épül.

A tantárgyak és a mesék, elbeszélések sorrendje a gyerekek fejlődéséhez igazodik, azt kíséri és egyben segíti.

A tanító

Természetesen azt is írhattam volna, hogy a tanár. Lényeges azonban, hogy a Waldorf-iskolában tanító van, mégpedig osztálytanító, aki – optimális esetben – elsőtől nyolcadik osztályos korig visz egy osztályt, és tanítja benne az összes közismereti tárgyat, sőt, ha módja van rá, néhány szaktantárgyat is. Már az első iskolaévben egy nagyon jó, személyes kapcsolat alakul ki a tanító és az osztályába járó gyerekek között.

Éppen ez a kapcsolat az alapja a további közös munkának. A személyesség a legfontosabb a gyerekeknek az általános iskolás életkorban. Hogy ez a személyes kapcsolat jól működjön, az az osztálytanító felelőssége. Az osztálytanító természetesen készül az óráira, gondosan megtervezi a gyerekek tevékenységeit, de elsősorban: figyel. Nyitott figyelemmel fordul a gyerekek felé, azzal a belső kérdéssel: „Ki vagy te és miben segíthetek neked?”  A gyerek pedig érzi ezt a figyelmet, és ez az alapja annak a tekintélynek, amit a gyerek érez az osztálytanító, vagy a szaktanárok iránt. Hogyan lehet valamennyi közismereti tantárgyat tanítani a nyolcadik osztályig?

Állandó önképzéssel. De igen fontos hangsúlyozni, hogy ebben a nyolc évben nem a matematikában, vagy a biológiában kell profinak lenni, hanem a gyerekben!

A pedagógus nem ezt vagy azt a tantárgyat tanítja, hanem a gyereket!

A napi ritmus

A tanítás két nagy részre tagolódik: a főoktatásra és a szakórákra. A főoktatás hosszú idő, általában 12o perc. Ebben az időben tanulják a gyerekek valamelyik közismereti tárgyat, mégpedig epochálisan, azaz három-négy hétig minden nap a főoktatásban pl. számolás van. Így ugyanis jobban el tud mélyülni a gyerek egy-egy tantárgyban, figyelme egy irányba koncentrálódik. Mire pedig kifáradna, azaz megunná az egyik tantárgy tanulását, már jön is a másik, egészen más jellegű tantárgy, ami újból felkelti az érdeklődését.

Persze a főoktatás még így is hosszú lenne, ha végig csak az akaratlagos figyelemre építene. Ám a gyerekek életkori sajátosságainak és mozgásigényének megfelelően először az úgynevezett ritmikus rész kerül sorra, ahol a gyerekek mozognak, verset mondanak, énekelnek stb. és ezáltal mintegy „behozzuk” őket az iskolába. A ritmikus rész – melynek hosszúsága és tartalma természetesen életkoronként jelentős eltérést mutat – sokszor szinte észrevétlenül fordul át a „tanító” részbe, amikor a gyerekek az új ismeretekkel találkoznak.

Amit megtanulnak, azt leírják a füzetükbe és rajzot is készítenek hozzá: ez lesz az ő saját, igazi tankönyvük – előre nyomtatott tankönyvet ugyanis nem használunk az iskolában. Amit a gyermek maga ír és rajzol le, azzal ugyanis sokkal jobban összeköti magát, azt az ismeretet sokkal inkább a sajátjának érzi. A „tanító” rész végeztével még nincs vége a főoktatásnak; most következik ugyanis a mese, vagy elbeszélés, amely – jellegénél fogva – képekben hat az emberre és ezáltal fejti ki nevelő hatását az erkölcsi élet terén.

A mese vagy elbeszélés végeztével tízórai, majd egy hosszú szünet következik, amelyet a gyerekek lehetőség szerint a szabadban töltenek el. A szünet után kerül sor a 45 perces szakórákra: ének-zene, festés, kézimunka, torna, idegen nyelvek, és olyan speciális Waldorf-iskolai tantárgyak, mint pl. a formarajz, vagy az euritmia. Ebben a ritmusban a mozgalmasság és a nyugalom, az önkéntelen és az akaratlagos figyelem, a cselekvés és a gondolatalkotás egészséges váltakozása figyelhető meg.

Művészeti oktatás

A Waldorf-iskola a művészeti tantárgyakra ugyanakkora hangsúlyt fektet, mint a közismereti tantárgyak tanítására. Ennek több oka is van. Már említettük az intelligencia kérdését. A Waldorf-iskolába járó gyerekek praktikus intelligenciával is rendelkeznek: tudnak kötni, horgolni, agyagozni, fát faragni, nemeztárgyakat készíteni, hímezni, varrni stb. Énekelnek, hangszeren játszanak, festenek, rajzolnak.

Ezeknek a tevékenységeknek elsősorban az akarat képzésében van óriási szerepük: a mindennapos gyakorlás és a megtanult darabok újbóli és újbóli eljátszása erősíti a gyermekek akarati életét, és még örömet is okoz nekik. Ebben az életkorban a gyerek ugyanis azt szeretné átélni: „A világ szép.” A művészeti tevékenységek megtanításával és gyakorlásával ezt a szépség iránti igényt elégíti ki az iskola. Külön kell itt szólnunk az euritmiáról, arról a különleges mozgásművészetről, amely nemcsak a mozgás szépségét és harmóniáját alakítja ki a gyermekekben, hanem – amellett, hogy a közismereti tantárgyak tanításának egyik legfontosabb segítője – egészséges testi és lelki fejlődésüket is biztosítja. Tudomány, művészet és vallás egysége az idők folyamán valahogy szétzilálódott, elszigetelődött.

A Waldorf-iskola arra törekszik, hogy helyreállítsa az egységet, a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődése érdekében.

Ünnepek

„Ez is olyasvalami, amit elfelejtettek az emberek.” ­– mondja a róka Saint-Exupery kis hercegének. A Waldorf-iskola tudatosan figyel arra, hogy megélje a gyerekekkel az év körforgását. Az évjárást négy nagy ünnep megünneplésével kíséri: ősszel a Szent Mihály-nap, télen a Karácsony – illetve annak előkészületi időszaka, az Advent – tavasszal a Húsvét és nyáron a Szent János-nap adja az év keretét.

Az ünnepek jellegében a gyerekek átélik a fény csökkenését, majd növekedését, a természet elalvását és ébredését, a karácsonyi időszak bensőségességét és a nyár kitörő vidámságát. Természetesen nem feledkezünk el a közbenső ünnepekről sem; ezt jelzi a Márton-napi lámpás felvonulás, Szent Miklós látogatása a kicsiknél, a Háromkirályokról való megemlékezés január hatodikán, a farsang, a Pünkösd – és természetesen a gyerekek születésnapjának megünneplése sem maradhat ki a sorból. Ha véletlenül nincs ünnep, akkor csinálunk magunknak: a gyerekek az úgynevezett hónap-ünnepeken mutatják meg egymásnak és a meghívott szülőknek, vagy más érdeklődőknek, mit is csináltak az elmúlt időszakban.

Részleteket láthatunk ilyenkor a főoktatáson, vagy az egyes szakórákon folyó munkából. Az iskolai élet, a tanítás szerves részét képezi az is, hogy minden osztály minden évben megtanul és bemutat egy színdarabot. Ez persze az elsősök esetében csak egy nagyon rövid, együtt elmondott-eljátszott verses mese, de nyolcadik osztály végén lehet akár egy komoly nagyszínházi színdarab is. Ezeket az iskola a hagyományos dráma-napokon mutatja be az érdeklődőknek. Az ünnepek előkészítése és megélése segít a gyerekeknek abban, hogy élményszerűen éljék át a természet körforgását, ritmusát és az európai keresztény kultúrát egyaránt.

Egy ilyen írás természetesen nem vállalkozhat arra, hogy a Waldorf-iskola sokszínű életének akár egy szeletét is részletesen bemutassa. A legfontosabb, legjellegzetesebb megnyilvánulásokból emeltünk ki néhányat. Az iskola minden tanévben szervez egy-egy előadássorozatot az érdeklődő szülők és pedagógusok számára.

Szeretettel várjuk ezekre az alkalmakra mindazokat, akik a további részletekre is kíváncsiak.

Szentkúti Márta